Norris az élen Antonelli és Leclerc előtt, Verstappen a 9., Piastri csak a 14. a megszakítások miatt nem túl releváns gyakorláson: mutatjuk a sorrendet.
Magára talált a McLaren csütörtök estére, de a valós erőviszonyok olvasását egy piros zászló is nehezíti. Antonelli a második, a váltógonddal félreálló Leclerc a harmadik.
Igaznak bizonyultak a híresztelések, eladta részvényei egy részét a Mercedes F1-es főnöke: George Kurtz személyében új résztulajdonos és technológiai tanácsadó csatlakozik a gárdához.
A regnáló bajnok szerint mivel nem lát rá a McLaren csapaton belüli működésére, nem tud véleményt alkotni Norris kialakult előnyéről – azonban, ha Piastri helyében lenne, nem örülne.
Senki sem szeretne a vegasi éjszakában nedves körülmények között vezetni – egyetértenek a versenyzők abban, hogy a kevés láthatóság és a hűvös aszfalt hatalmas kihívás lenne.
A Mercedes fiatal olasz versenyzője szerint, ha nem beszélget el vele Wolff és az édesapja, Brazíliában nem hozott volna ilyen kiemelkedő teljesítményt – a formát pedig tartani szeretné.
Bizonyos kereseti pontokat elutasítottak ugyan, de megindulhat a tényleges bírósági eljárás a brazil által kezdeményezett ügyben – de hangsúlyozták: nem fogják a 2008-as F1-es világbajnokká nyilvánítani.
A Mercedes brit F1-ese szerint az idei trendek alapján Verstappenéknek kedvezhet jobban a pálya – a saját tavalyi győzelmük megismétlésének esélyei kapcsán azonban visszafogott.
Russell kisebbíti az esélyeit, Norris bizakodik, Piastri bizonytalan, a Ferrarinál nincs gond: Mészáros Sándor helyszíni összefoglalója a Las Vegas-i Nagydíj F1-es paddockjából.
Hiába kritizálta őket a Ferrari elnöke, a monacói és Hamilton sem vette magára az elhangzottakat: hangsúlyozták, hogy együtt dolgoznak a vörösök sikereiért.
Nem érdekli az argentin vele kapcsolatban megfogalmazott kritikája a kanadait, aki szerint inkább a pontszerzésre kellene koncentrálnia az Alpine F1-es pilótájának.
A GPDA egyik elnökeként ténykedő spanyol szerint a mclarenes ausztrál interlagosi esete is azt mutatja, hogy valami nagyon nem működik az F1-es versenyzési irányelvekkel.
Nem foglalkozik a világbajnoki esélyekkel az F1-es címvédő, mert úgy érzi, a 49 pontos hátránnyal nem a saját kezében van a sorsa – de arra büszke, amit idén elértek.