Formula.hu

Wolff elárulta Russell sikerének titkát

George Russell meglepetésre megszerezte a pole-t Szingapúrban – a Mercedes éjjeli beállításmódosításai kulcsszerepet játszottak a brit pilóta kiemelkedő időmérős teljesítményében.

Az F1-es Szingapúri Nagydíj rajtrácsa

Russell a pole-ban, Verstappen mellette, a McLarenek a harmadik és ötödik helyeken, a Williamsek a kizárás után a sor végén: így vág neki a mezőny az idei 18. futamnak.

Norris: Értjük, miért szenvedünk

Nem érte meglepetésként az időmérős ötödik helye a McLaren britjét – aki Verstappen panaszkodására is reflektált az F1-es Szingapúr Nagydíjon.

Stella: Látjuk kirajzolódni a mintát…

Andrea Stella szerint a Mercedes és a Red Bull tempója előre jelezte, hogy a McLaren számára nem lesz egyszerű megszerezni az első sort az időmérőn, főleg a kanadaihoz és a bakuihoz hasonló jellegű pályán.

Piastri szerint most nem volt esély a pole-ra

Az ausztrál számára keserédesen alakult a szingapúri időmérő, hiszen az első rajtkockáért folytatott harcba nem tudott beleszólni, de Norris előtt zárt.

„Valaki kocsikázott előttem…” – Verstappen

A holland bajnok szerint a Q3-ban azért nem tudott javulni, mert a harmadik szektorban az utolsó gyorskörén Norris „kocsikázott” előtte – ettől függetlenül ígéretesnek tartja a második rajtkockát.

Russellé a pole Szingapúrban

George Russell már a Q3 elején eldöntötte a rajtelsőség sorsát. Verstappen második, Norris csak ötödik.

Norris: Verstappen a legjobb, de mi nyerjük a vb-t

Lando Norris szerint az idei F1-es bajnoki cím három versenyző között dől el, és bár Max Verstappent tartja a mezőny legjobbjának, úgy véli, a végső győztes egy McLaren-pilóta lesz.

Tsunoda: Lassan minden FP2 ilyen...

Yuki Tsunoda elégedetlenségét fejezte ki az F1 második szabadedzéseit rendre megszakító piros zászlók miatt.

Marko: A legjobb péntekünk Szingapúrban

Helmut Marko örömtelinek nevezte a F1-es Szingapúri Nagydíj pénteki napját, és úgy véli, az időmérőn századok dönthetnek. Verstappen is pozitívan értékelte a fejlesztéseket.

Oldalak