„Megújította” a monacói pilóta a szerződését a Ferrarival, sajtóhírek szerint pedig ez egyrészt 2030-on túli hosszabbítást és jelentős fizetésemelést is jelenthet számára.
Van egy terület, amely a hercegség utcáin kritikus fontosságú és amely most a fókuszba került az Aston Martin motorpartnerénél – de hosszabb távú céljaik is vannak.
Plusz egy tesztnap a 2027-es szezon előtt, apró módosítások a karosszérián, a TPC-tesztek helyszíneinek korlátozása: ezek szerepeltek a legutóbbi gyűlés napirendjén.
Állítólag két ADUO-fejlesztés kell ahhoz, hogy a Ferrari motorja versenyképes legyen, de már az elsővel is megfelezhetik a hátrányukat a terveik szerint.
James Vowles csapatfőnök szeretné „megvédeni” a Williams fejlesztéseit, és szerinte a költségsapka miatt nehéz lefaragni az autójuk jelentős túlsúlyát az idei szezon során.
Kezdődik az F1 európai szezonja, jön a legendás Monacói Nagydíj – lesz F2 és F3, IndyCar és NASCAR, közben pedig a MotoGP Magyarországra, a Balaton Parkba látogat. Mutatjuk a teljes hétvégi programot és a tv-közvetítéseket!
Miközben a McLaren az élmezőnybe vágyott, a háttérben egészen bizarr gondokkal kellett megküzdenie: algákkal, koszos kavicsokkal és túlszaporodó pontyokkal.
Az elmúlt időszakban kevesebb figyelem irányult rá, de június 1-jével életbe lépett a sűrítési viszony szigorúbb, kettős mérése – ezzel pedig bezárult a kapu a Mercedes állítólagos trükkje előtt.
Bár a Williams eddig csalódást keltően teljesít 2026-ban, James Vowles szerint sem Carlos Sainz, sem Alexander Albon nem akar hátat fordítani a projektnek.