Esteban Ocon és Pierre Gasly autója is fekete alapszínt kapott, de az Alpine-kék és a BWT-rózsaszín is megjelenik: egyszerre mutatták be az új Hypercarral.
James Vowles szerint nincs nehezebb feladat annál, mint amit most Lewis Hamilton választott, de jót tesz a britnek és az F1-nek is, hogy meglépi az átigazolást.
Német lapértesülések szerint pénteken tarthatják a felek meghallgatását a Red Bull F1-es főnökének ügyében, de már állítólag az esetleges utód is megvan.
Magasak az elvárásai a Stake F1 Team finn pilótájának, de bizakodva várja harmadik szezonját a csapatnál: tavaly nem teljesítették a céljaikat, idén ezt orvosolni kell.
A Hamilton-bejelentés napjaiban épp egykori csapata gyáránál járt a finn F1-es, aki leszögezte: az Audi a prioritás számára, de nyitott minden opcióra.
James Vowles, a grove-i istálló F1-es főnöke igyekezett rövidre zárni a pilótáját érintő pletykákat: szerinte rajtuk múlik, hogy Albon a neki kijáró helyen szerepelhessen.
Logan Sargeant nem sokkal a Williams 2024-es festésének leleplezését követően egy online sajtótájékoztatón állt a média rendelkezésére, melyre a Formula.hu is meghívást kapott.
Ülésezett az F1 Bizottság: módosul a sprintformátum, növelik az egy szezonban használható motorok számát, változik a DRS-használat – itt vannak a döntések.
Két óriási horderejű hír rázta meg az F1 világát az elmúlt héten, így természetesen más apró érdekességekről meg nem feledkezve a friss Pitwall fókuszában az Andretti-ügy és Hamilton áll.