Hírolvasó
Jön a Barcelona-Katalónia Nagydíj második szabadedzése, immár a teljes mezőnnyel, tartsatok ismét velünk!
Az F1-es Monacói Nagydíj módosított végeredménye és a vb-állás
Gasly visszakapta a dobogóját, változott a monacói futam sorrendje – és ezáltal a világbajnoki összetettek állása. Mutatjuk a tabellákat.
Még nincs vége: fellebbezhetnek a Gasly-ítélet ellen
A francia visszakapott monacói dobogója miatt hátrébb sorolt Red Bull és McLaren egyaránt jelezte fellebbezési szándékát az ügyben.
Russell az élen az első szabadedzésen
A Barcelona-Katalónia Nagydíj első szabadedzésén George Russell tudta a leggyorsabb kört futni, ez a gyakorlás azonban még a szokottnál is kevésbé volt jelentős, hiszen majdnem a fél mezőny kihagyta.
Törölték Gasly büntetését, a francia versenyzőé a harmadik hely Monacóban
Csapata megnyerte a fellebbezést.
Bejelentés: Gaslyé a monacói dobogó!
Megszületett a döntés, törölték az Alpine-pilóta büntetéseit, így visszakapta a monacói harmadik helyét.
Russell nem keresi görcsösen a megoldást
Finomított a monacói megjegyzésén a Mercedes pilótája, szerinte Antonelli sem változtatott a vezetési stílusán, ő sem feszül rá arra, hogy változtasson valamin. Tudja, hogy meg fogja oldani.
A Ferrari fejlesztett, a többiek nem igazán: ez módosult Barcelonára
Csak az olaszok módosítottak több dolgon, három csapat semmin, és a többiek is alig-alig nyúltak hozzá az eddigi autójukhoz.
Alonso: Valószínűleg ez az utolsó itt
A spanyol pilóta szerint jó eséllyel utoljára versenyez Barcelonában, úgyhogy szeretné kiélvezni a hétvégét, ami eddig mindig varázslatos volt számára.
Russell: Elszállt a nyomás, csak élvezni akarom
George Russell szerint a pechsorozat nélkül is Antonelli mögött lenne a tabellán, de más lenne a képlet, így viszont nem is gondol a bajnokságra.
Helyszíni: Rengeteg sztorival indult az F1-es hétvége Barcelonában
ADUO, Ferrari-fékek, Alpine-felülvizsgálat, szabályok, Verstappen jövője, foci-vb: erről szólt a csütörtöki nap Barcelonában, ahonnan az F1-es paddockból összegez Mészáros Sándor, a Formula.hu helyszíni tudósítója.
Hamilton: A leszorítóerő hiányzik a Mercedeshez képest
Ugyan eddig a motorról beszélt, mint a Ferrari fő hátránya, de Monacóban úgy érezte, hogy tisztén leszorítóerőben is komoly lemaradásuk van a csillagosokhoz képest.
Bejelentés: a Pirelli marad az F1 beszállítója
A következő két évre meghosszabbították a régóta érvényben lévő együttműködésüket a felek, és ez kiterjed a betétsorozatokra is.
Verstappen: Menj lassan, hogy gyors legyél
Meglepődött az ADUO-n, és megerősítette, hogy a Red Bull egyeztet róla az FIA-val. A szabályváltozásoknak örül, bár többet remélt, de nem elégedetlen a fejleményekkel.
Befogadták az Alpine kérelmét, Gasly visszakaphatja a dobogóját
Sikerült teljesíteni a kritériumokat, mégis változhat az F1-es Monacói Nagydíj végeredménye, és visszakaphatja a dobogóját Pierre Gasly. A többiek bosszankodhatnak.
ADUO: Megdöbbent a Red Bull, felülvizsgálja saját eredményeit az FIA
Sajtóhírek szerint váratlanul érte az energiaitalosokat, hogy az FIA mérései alapján övék a legjobb motor, és ezért nem fejleszthetnek. A Szövetség újra ellenőriz minden adatot.
Barcelonától tart, az ADUO-val elégedett az Aston–Honda
Kemény próba lesz a katalán helyszín a sereghajtó pozícióból épp csak elmozduló istálló számára, de abban bíznak, hogy az FIA adatai alapján a motort is fejleszthetik rövidesen.
2 millióért F1-es vb-címet? – videó
Mennyit éri meg kifizetni egy pilótának, ha egy „minimálbéres” versenyző is lehet vb-esélyes? Átalakulhat-e a pilótapiac a fiatalok térnyerésével? Avagy magának, vagy a kortársainak nyit-e utat Kimi Antonelli?
Antonelli: Még mindig én vagyok az esélytelenebb
Hiába a sorozatos győzelmek, a vb-éllovas továbbra is a „teljes csomaggal rendelkező” csapattársát, Russellt tekinti favoritnak – és egyúttal jelezte: rá nincsenek hatással a mentális játszmák.
Megállapodtak az F1 szereplői: módosulnak a 2027-es és 2028-as motorszabályok
Megállapodásra jutottak az FIA, a FOM, a csapatok és a motorgyártók a Formula–1-es technikai szabályok 2027-es és 2028-as módosításáról.
















