Hírolvasó
Az Alpine sikeres kérelmét követően, amellyel Gasly visszakapta a dobogóját, a Mercedes is igyekszik Russell helyzetén javítani – bár Wolff sem túl bizakodó. A Red Bull sem tett még le a fellebbezésről.
„Másolnunk kellett volna Lewist” – Russellben maradtak kétségek a Mercedes taktikája kapcsán
A brit le akar ülni a csapatával, hogy átbeszéljék az F1-es Barcelona–Katalónia Nagydíjon alkalmazott stratégiájukat.
Vasseur: A VSC nélkül is nyertünk volna
A Ferrari F1-es főnöke úgy véli, Lewis Hamilton a számára jókor érkező virtuális safety car nélkül is győzött volna Barcelonában, legfeljebb kisebb előnnyel.
Wolff: A győzelmünkbe kerülhetett, hogy fair módon engedtük csatázni a pilótáinkat
A Mercedes F1-es főnöke jelezte: át fogják beszélni a versenyzőikkel, hogy a jövőben hogyan kezeljék azokat a helyzeteket, ha egy külső rivális is esélyes a győzelemre.
Norris: Jobb motorral a Ferrari dominálna, mindenkit megszégyenítenének
A McLaren regnáló F1-es világbajnoka, Lando Norris úgy véli Lewis Hamilton barcelonai győzelme után, hogy kanyarteljesítményben kiemelkedik a mezőnyből a Scuderia.
Helyszíni: Hamilton Katalónia ura
Lewis Hamilton és a Ferrari megtörte a Mercedes 2026-os uralmát Barcelonában: Mészáros Sándor, a Formula.hu helyszíni tudósítója összegzett vasárnap este a paddockból.
Antonelli kapott is büntetést, meg nem is
Háromnál többször lépte át a pályahatárokat, ezért megbüntették, de azt annak ellenére letöltöttnek könyvelték el, hogy az ítélet előtt kiesett. Részletek és magyarázat alább.
Wolff: Nem eshetünk ki állandóan!
Nem engedheti meg magának a Mercedes, hogy heti rendszerességgel dobáljon el magától értékes világbajnoki pontokat. Toto Wolff örül Lewis Hamilton sikerének, és szerinte saját csapatának bőven van min dolgoznia.
Leclerc már csak tiszta hétvégéket akar
A brake-by-wire rendszer és a kormányszervo adta meg magát a Ferrariban, de a monacói szerint a fő problémát a tizedik rajthely jelentette Barcelonában, azt meg magának köszönhette.
Verstappen szerint muszáj fejleszteniük
Csak a negyedik erő a Red Bull jelen pillanatban, és ha csupán a beállításokkal próbálkoznak hétvégéről hétvégére, ez így is marad. Max Verstappen nem elégedett csapata helyzetével.
Antonelli ürességet érez, aggasztják a műszaki problémák
Az „elektromos leállása” már a sokadik Mercedes-meghibásodás idén, ezért ezen dolgozniuk kell az F1-es vb-éllovas szerint, aki így is emelt fővel távozik Barcelonából, mivel a tempója erős volt.
Norris: Az esélyt megadtuk magunknak
Még nincs teljesen ott a McLaren, ahol lenni szeretne, de a lepattanót képesek begyűjteni, a címvédő pedig erre is büszke. Tudja, hogy a sikerhez szerencse is kell.
Hamilton: Forza Ferrari!
Már gyerekkorában is azon gondolkozott, milyen érzés lehet vörösben nyerni, ma pedig valóra vált az álma. Hamilton a fellegekben első ferraris győzelme után.
„Közelednek” – Russelléket meglepte a Ferrari tempója
Nem számított a maranellóiak ekkora tempófölényére, de összességében elégedett az eredményével a Mercedes britje – aki azt is elárulta, hol esett be a tempója a versenyen.
Az F1-es vb-pontversenyek állása Barcelona után
Hamilton és Russell is nagyot közelített a kieső Antonellire, az Alpine egyre masszívabban kiemelkedik a középmezőnyből: így állnak a tabellák a hetedik futam után.
Az F1-es Barcelona–Katalónia Nagydíj végeredménye
Hamilton először nyert a Ferrarival, Antonelli kiesése után Russell és Norris a dobogón, mindössze 14 célba érő: mutatjuk a katalán verseny végső sorrendjét.
Műszaki hiba okozta Antonelli vesztét Barcelonában, közel két év után nyert ismét futamot Lewis Hamilton
Az utolsó körökre maradt a legnagyobb csavar.
Hamilton első győzelmét aratta a Ferrarival, Antonelli kiesett
Eltérő taktikával és egy szerencsésen érkező VSC-fázissal legyőzte a Mercedeseket a hétszeres világbajnok. Antonelli elkapta ugyan Russellt, de után leállt alatta az autó, így Norris még a dobogón.
Antonelli másolása vitte tévútra Russellt?
Barcelonában újra a saját irányát követi a Mercedes pole-pozíciósa, aki elismerte: az előző futamokon hoztak néhány rossz döntést a mérnöki stábjával.
„Legalább két kiállás” várható a barcelonai F1-es futamon?
A topversenyzők és maga a Pirelli is arra számít, hogy legalább kétszer kereket kell cserélni a vasárnapi versenyen, de adott esetben a háromkiállásos taktika is működhet.
















