Hírolvasó
Részben a 2026-os autók és motorok viselkedése, de főleg az esőgumik és a körülmények tehetik trükkösé a montreali futamot, ha beigazolódnak az előrejelzések.
Az F1-es Kanadai Nagydíj rajtrácsa
Ahogyan azt idén már megszokhattuk, ezúttal is a Mercedesek indulnak az első sorból, mögöttük pedig a két McLaren foglal majd helyet a rajtrácson, a harmadik sorban Hamilton és Verstappen.
Lindblad eddigi legjobbja után is csalódott kissé
A kilencedik helyet szerezte meg Arvid Lindblad a Kanadai Nagydíj időmérőjén, amellyel nemcsak a sprintkvalifikációs teljesítményét ismételte meg, hanem pályafutása legjobbját is beállította.
Verstappen kiakadt az időmérő után: Fogalmam sincs, mi folyik itt
Max Verstappen teljesen kiakadt a kanadai időmérőt követően, miután a Red Bull végsebessége rejtélyes módon eltűnt. A dühös holland pilóta a rádióban és a sajtónak is értetlenül nyilatkozott.
Leclerc: Karrierem legrosszabb hétvégéje
Charles Leclerc szenved a Kanadai Nagydíjon, ahol a Ferrarival képtelen volt megtalálni a ritmust. A monacói pilóta rémálomként írta le a montreali napokat, miközben csapattársa sokkal gyorsabb nála.
Helyszíni: Izzik a levegő a Mercedes pilótái közt
George Russell és Kimi Antonelli sprintfutamon történt afférja szolgáltatta a legnagyobb beszédtémát a Kanadai Nagydíj szombati napján, ami után Toto Wolff rendkívüli megbeszélést hívott össze.
Verstappen távozhat, ha blokkolják a 2027-es változtatásokat
„Akkor hosszú lesz a jövő év, amit én nem akarok” – mondta arról a négyszeres világbajnok, mit jelent a jövőre nézve, ha nem szavazzák meg a tervezett 2027-es motorszabály-módosításokat.
Hamilton: Az autó fantasztikus, csak a motorerő…
Az utolsó körig jól érezte magát a kanadai időmérőn a hétszeres F1-es világbajnok, aki ismét kiemelte, hol van hátrányban a Ferrari a Mercedeshez képest.
Norris: Ott vagyunk, ahol lennünk kell
Jó munkát végeztek, közelebb is kerültek péntekhez képest, de a Mercedesek még mindig gyorsabbak – értékelt a montreali időmérőn harmadik mclarenes címvédő.
„A semmiből jött az utolsó kör” – Russell
Változtattak a vasárnapra várt eső fényében, de nem biztos benne a brit, hogy jó irányba mentek el a beállításokkal – a pole-pozíció azonban így is meglett neki a Kanadai Nagydíjra.
Antonelli: Maradt benne, de George nagyot ment
A Mercedes olasz vb-éllovasa szerint megpróbálnak minden eshetőségre felkészülni a várható esős időjárás miatt.
Drámai végjáték után a semmiből nyúlták le a vb-éllovas Antonellitől a kanadai rajtelsőséget
Sokáig szenvedett a Mercedes, de a végén a németek örülhettek.
Az F1-es Kanadai Nagydíj időmérőjének végeredménye
Russell, Antonelli, Norris, Piastri és Hamilton a top öt: az élmezőny pontosan ugyanaz, mint a tegnapi sprintidőmérőn.
Russell elvitte a nagydíj pole-ját is Kanadában
Az utolsó pillanatban lopta el az újabb pole-t Kimi Antonelli elől George Russell, a Mercedesek végül ismét kisajátították az első sort a Kanadai Nagydíjon.
Russell nem érzi úgy, hogy bármi rosszat tett
Joga volt úgy védekezni az 1-es kanyarban, és mivel nem is vizsgálták az esetet, az FIA felügyelői is így látták – vonta le a következtetést a brit a kanadai F1-es sprint után.
Antonelli tisztázást kér a sprintes eset után
Talán másképp értelmezte a megbeszélteket – erre a következtetésre jutott egyelőre a Russell védekezése miatt kissé frusztrált vb-éllovas a kanadai F1-es sprint után.
Leclerc: A rajthelynek fizettük meg az árát
Hamilton egy kanyarban veszített két pozíciót, csapattársa viszont jobbnak érezte a Ferrarit, mint pénteken: úgy érzi, tempóból az első három is elérhető lehet.
Norris: Csak a csatájuk miatt voltunk közel
Realista maradt a második hely ellenére is a címvédő: a Mercedesek harca nélkül szerinte nagy lett volna a hátrányuk a kanadai sprinten. Piastri nehezen hámozta át magát Hamiltonon.
„Nagyszerű mozi volt!” – Wolff élvezte, de levonná a tanulságokat
A Mercedes F1-es főnöke szerint arra jók ezek a pillanatok, hogy tanuljanak belőle a jövőre nézve és emlékeztesse magukat a céljaikra.
Antonelli: Eléggé mellette voltam és leszorított…
Bár vissza kell néznie az esetet, a vb-éllovas úgy érzi, Russell nem hagyott elég helyet neki a sprinten folytatott csatájuk során. A brit örül, hogy mindketten dobogón végeztek.
















