Hírolvasó
Fontos tartani a lépést a többiekkel, a monacói szerint a különbséget azonban sok esetben az jelenti, kinek hogy sikerül optimalizálnia az autóját.
Hangos és játékos – ilyen autókra vágynak a pilóták
Liam Lawson összefoglalta, milyen versenygépekkel lenne a legjobb és a legélvezetesebb a versenyzés, és reméli, az F1 valóban efelé mozdul el.
Piastri: Hízelgő, hogy szóba hoznak a Red Bull-lal
Az ausztrál kellemes dolognak tartja, hogy ilyesmiket pletykálnak róla, azonban kijelentette, nem tárgyal az energiaitalosokkal, és egyelőre nem is tervez máshová menni.
Russellt nem aggasztja a helyzete
A Mercedes britje úgy érzi, a kijózanító miami hétvégére valamilyen szinten szüksége volt, és bízik abban, hogy újult erővel képes lesz visszatérni a meccsbe. A múltból merít erőt ehhez.
Helyszíni: Mégsem változtat az F1 2027-re?
Verstappen Nordschleife-teljesítménye mellett egy érdekes pusmorgás uralta a montreali paddockot csütörtökön: egyes motorgyártók mégsem mennek bele a 2027-re tervezett módosításokba. Mészáros Sándor, a Formula.hu tudósítója összegez a helyszínről.
Verstappen: Segítenek az F1-ben maradni a 2027-es változtatások
Egyértelműen jó iránynak, már-már a normálishoz való visszatérésnek nevezte a javasolt 2027-es motorszabály-módosításokat a négyszeres világbajnok – márpedig ha boldog, maradni fog.
Hamilton: Még sokáig itt leszek, szokjatok hozzá!
Üzent az őt nyugdíjazni akaróknak a hétszeres F1-es világbajnok: még csak meg sem fordult a fejében a visszavonulás gondolata, több évre tervez még maradni.
„Teljes baromság!” – Ocon kifakadt a pletykák miatt
A francia pilóta hosszasan bosszankodott az F1-es Kanadai Nagydíj médianapján azon találgatások miatt, amelyek szerint megromlott a viszonya a Haasszal és év közben távozhat.
Vb-címeket nyerő szakemberekkel erősít a Williams
Optimalizálási és tervezési igazgatóként áll munkába nyáron a McLaren korábbi műkődési igazgatója – de rajta kívül is több igazolást jelentett be a grove-i F1-es alakulat.
Sajtó: Horner a BYD-vel tárgyal az F1-es visszatérésről?
Lapértesülések szerint a Red Bull egykori főnöke a kínai gyártóval folytat egyeztetéseket az esetleges 12. csapatról. Eközben tanácsadó lett egy magántőke-befektetőnél.
Hogyan töltenek majd az F1-es autók a Kanadai Nagydíjon?
Elsőre könnyűnek tűnik a montreali pálya energiavisszanyerés szempontjából, de így is feladja majd a leckét a csapatoknak és a pilótáknak.
A Mercedes és a McLaren is nagy fejlesztésekkel jön Kanadába
A Mercedes most hozza az első nagy csomagját, de a McLaren sem ül a babérjain, míg a Red Bulltól és a Ferraritól kevesebb újítást várhatunk a Kanadai Nagydíjra.
A Mercedes lehűtötte a Verstappen-pletykákat
A csillagosok helyettes csapatfőnöke szerint túl egyszerű lenne összekötni Verstappen GT3-as Mercedesét egy esetleges Formula–1-es szerződéssel.
Mi vár ránk az F1-es Kanadai Nagydíjon?
Menetrend, tudnivalók, érdekességek: jön az F1-es szezon ötödik versenyhétvégéje, következik a sprintes Kanadai Nagydíj Montrealban. Nézzük, hogy mi vár ránk!
„Más F1-es nem menne a Nordschleifére”
David Coulthard szerint Max Verstappen teljesítményéhez olyan elkötelezettségre van szükség, ami megkülönbözteti őt a többi jelenlegi F1-es pilótától.
„Max visszajelzései hihetetlenek” – Ford
A Ford vezére szerint Max Verstappen tapasztalata a motorfejlesztésben is kulcsfontosságú, nélküle nem tartanának ott, ahol.
A gondok ellenére hisz a Red Bullban a Ford
A gyengébb szezonrajt és a kulcsemberek távozása sem szegte kedvét a Fordnak, továbbra is úgy érzik, hogy a megfelelő csapattal dolgoznak együtt a sikerekért.
Vasseur: Ez nem volt fair a Ferrarival szemben
Fred Vasseur inkább a bokszutcából kellett volna elrajtoltatni azt, aki a biztonságon aggódott, de az FIA döntése elvette a Ferrari áldozatok árán kiépített előnyét.
Vezethetőség és magabiztosság: a Honda céljai a Kanadai Nagydíjra
Egy vezethetőbb, a pilóták számára élhetőbben működő motorbeállítást céloz meg Montrealra a Honda, ezzel szeretnének gyorsulni hétvégén.
A McLaren is bevetheti a Ferrari-féle Macarena-szárnyat
A Ferrari különleges hátsó szárnya után a McLaren is elkészíthette saját verzióját, amelyet akár már a Kanadai Nagydíjon pályára vihetnek.
















