Hírolvasó

Tsunoda dühös, Lawson szerint semmi sem történt

F1 Világ -

A futam után Lawson elmondta, hogy a stratégiájuk nem vált be, és az esetet is inkább balszerencsének tartja — ellentétben Tsunodával, aki dühösen nyilatkozott az új-zélandi pilótáról a leintés után. „Frusztráló futam volt, megpróbáltunk a lágyakon rajtolni és egy kicsit kockáztatni, de nem igazán működött, néha ez így megy” – magyarázta Lawson. „Azt gondolom, hogy […]

The post Tsunoda dühös, Lawson szerint semmi sem történt appeared first on F1VILÁG.HU.

Vasseur: „Megpróbáltunk valami mást Lewisszal, de nem jött be”

F1 Világ -

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur az Olasz Nagydíjat követően részletesen beszélt arról, miért döntöttek úgy, hogy Lewis Hamilton hosszabb első etapot fut, majd frissebb gumikkal próbálja megelőzni George Russellt az Olasz Nagydíjon. A stratégia nem hozta a várt eredményt: Hamilton a 6. helyen zárt, közvetlenül Russell mögött.

The post Vasseur: „Megpróbáltunk valami mást Lewisszal, de nem jött be” appeared first on F1VILÁG.HU.

Piastri: A rádióüzenetem mindent elmond

Formula.hu -

Oscar Piastri szerint a rádióüzenete – miszerint nem egészen ezt beszélték meg – épp eleget mondott a monzai F1-es futam hajrájában, míg Norris hangsúlyozta, hogy ez most nem az ő hibája volt.

Norris: „Idegőrlő harc volt Maxszal, de nem volt esélyünk a győzelemre”

F1 Világ -

A McLaren brit pilótája, Lando Norris a második helyen ért célba az Olasz Nagydíjon, de a leintést követően őszintén elismerte: Max Verstappen tempója egyszerűen túl erős volt ahhoz, hogy komolyan harcolhasson a győzelemért. A futam első körei azonban izgalmas csatát hoztak kettejük között, amelyben Norris egy rövid ideig ugyan vezetett, de végül be kellett hódolnia a Red Bull versenyzőjének.

The post Norris: „Idegőrlő harc volt Maxszal, de nem volt esélyünk a győzelemre” appeared first on F1VILÁG.HU.

Verstappen a fölényes győzelem után: „Végre úgy viselkedett az autó, ahogy szeretem”

F1 Világ -

Max Verstappen a Forma-1 történetének leggyorsabb pole-körét követően vasárnap is verhetetlennek bizonyult Monzában. A négyszeres világbajnok domináns teljesítménnyel nyert az Olasz Nagydíjon, közel húsz másodperces előnnyel a McLarenek előtt. A futamot követően a Red Bull versenyzője elárulta, mi volt a titka annak, hogy idén végre ennyire kedvezett neki Monza kihívásokkal teli aszfaltcsíkja.

The post Verstappen a fölényes győzelem után: „Végre úgy viselkedett az autó, ahogy szeretem” appeared first on F1VILÁG.HU.

Norris a Piastri elleni helycseréről: „Ez nem precedens, hanem igazságos döntés”

F1 Világ -

Lando Norris szerint teljesen félrevezető lenne azt hinni, hogy a McLaren mostantól automatikusan csapatutasításokkal fogja kezelni a nehéz helyzeteket, miután az Olasz Nagydíjon a csapat beavatkozott a közte és Oscar Piastri között zajló küzdelembe.

The post Norris a Piastri elleni helycseréről: „Ez nem precedens, hanem igazságos döntés” appeared first on F1VILÁG.HU.

Hamilton a taktikát kritizálja: Az 5. hely elérhető lett volna

F1 Világ -

Lewis Hamilton a hatodik helyen ért célba a 2025-ös Olasz Nagydíjon, ami önmagában tisztességes eredménynek számít, tekintve, hogy a vitatott öt rajthelyes büntetését még Zandvoortból cipelte magával. A hétszeres világbajnok azonban úgy érzi, több is lehetett volna a futamban, ha a Ferrari jobban kezeli a stratégiát.

The post Hamilton a taktikát kritizálja: Az 5. hely elérhető lett volna appeared first on F1VILÁG.HU.

Wolff: Verstappen mindenkiből bohócot csinált ma…

F1 Világ -

Csalódottan nyilatkozott Toto Wolff a 2025-ös Forma-1-es Olasz Nagydíj után, miután a Mercedes ismét nem tudott beleszólni az élen zajló csatába. George Russell az ötödik helyen zárt, míg az újonc Kimi Antonelli végül a kilencedik lett – miközben Max Verstappen domináns győzelmet aratott Monzában.

The post Wolff: Verstappen mindenkiből bohócot csinált ma… appeared first on F1VILÁG.HU.

Leclerc: Csak három verseny maradt, ahol a Ferrari esélyes lehet a győzelemre

F1 Világ -

Charles Leclerc szerint mindössze három futamon lehet esélye a Ferrarinak futamgyőzelemre az idei szezon hátralévő részében: Azerbajdzsánban, Szingapúrban és Las Vegasban. A monacói pilóta ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezekre a helyszínekre is csak harmadik számú favoritként érkezik majd a Scuderia.

The post Leclerc: Csak három verseny maradt, ahol a Ferrari esélyes lehet a győzelemre appeared first on F1VILÁG.HU.

Ez volt minden idők leggyorsabb F1-es futama

Formula.hu -

54 év alatt csak másodszor dőlt meg a rekord: az idei Olasz Nagydíj lett minden idők leggyorsabb F1-es futama, ahol az első hét helyezett egyaránt túlszárnyalta Schumacher 2003-as csúcsát.

Stella: Két bajnokesélyes pilótánk van!

Formula.hu -

A McLaren első embere, Andrea Stella szerint a monzai helycsere nem volt vita tárgya: a csapat egyértelmű utasítást adott, és Piastri sportszerűen engedte vissza Norrisnak a második helyet.

Albon: Remek tempó a szörnyű időmérő után

Formula.hu -

A Williams pilótája, Alexander Albon újabb pontokat gyűjtött Monzában: hetedik lett, és már Antonelli előtt áll a tabellán. A thai versenyző szerint a futam könnyű volt, az időmérőn viszont gondok akadtak.

Oldalak

Feliratkozás Renault Mégane Klub hírolvasó csatornájára