A szövetségi kapitány szerint a Mercedes fiatal olasz pilótája mindenki számára rendkívül szerethető figura.
Az MP olasz pilótája 17 pontra csökkentette hátrányát az összetettben.
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A pontverseny éllovasa többször is hibázott, végül csak 17. lett.
A pénteki nap a Ferrari tündökléséről szólt Mogyoródon, miközben úgy tűnik, eldőlt Fernando Alonso jövője is.
A maranellóiak mögött a Red Bull és a McLaren tűnik hasonlóan gyorsnak, a Mercedes viszont csak negyedik erő egyelőre.
A nagy érdeklődés az ételek és italok árát is felhajtja.
Már régóta beszélgettek erről a bokszutcák környékén.
Jól mozgó Ferrarikkal és szintén biztatóan teljesítő Red Bullokkal vette kezdetét a magyar hétvége.
„Megtiszteltetés, hogy rólam nevezték el a 11-es kanyart.”
Damon Hill-lel és Jeas Alesivel osztotta meg a 30 évvel ezelőtti dobogót.
Damon Hill-lel és Jeas Alesivel osztotta meg a 30 évvel ezelőtti dobogót.
Leclerc a Hungaroring kanyaraiban, Versappen pedig az egy éve látott feltámadásban bízik.
Alonsónak semmi kétsége, hogy idővel jó autó kerül alá az Aston Martinnál.
A pilóták véleménye szerint nálunk kevesebb hátránya van az év legnagyobb problémájának.
Már zajlanak az egyeztetések.
Roppant kellemetlen emléket idézett fel az egykori élmenő.
Visszatért a győztes útra.
Spában Charles Leclerc és Max Verstappen állhatott még a dobogóra.
Oldalak