Lewis Hamilton és Charles Leclerc új overallt is kapott.
A McLaren csapatfőnöke szerint a brit pilóta versenyről versenyre egyre jobban teljesít.
Hamar véget ért a négyszeres világbajnok számára a hazai futama.
Pályafutása 18. pole pozícióját szerezte meg a brit pilóta.
A vb-éllovas Kimi Antonelli is növelni tudta előnyét az összesített pontversenyben.
Ezzel véget érnek a személyével kapcsolatos pletykák.
George Russell és Carmen Montero Mundt 2020 óta alkotnak egy párt.
2030-ban már a Formula–1 kapuján lépne be, a következő létrafok ehhez már karnyújtásnyira lehet.
A miniszterelnök röviden összefoglalta a lényeget.
Így látta a nemzetközi sajtó a 41. Magyar Nagydíjat.
A McLaren világbajnoka olyat tett a Hungaroringen, amit pályafutása során még soha.
A Ferrarik pechszériája után Verstappen és Antonelli állhatott még a dobogóra.
A kormányfő az F1 első számú emberével tárgyalt a Magyar Nagydíj előtt.
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Noel León nagyszerű taktikával állt elő.
Slater az összetett pontversenyben is átvette a vezetést a Hungaroringen.
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Az utolsó pillanatban maradt le a pole-ról, de jött az este során még rosszabb fejlemény is.
A címvédő szerint a potenciál eddig is megvolt az autójában, most végre ki is jött.
Drámai végjátékot hozott a Magyar Nagydíj időmérője.
Oldalak