F1 Világ

Látványosan javultak Norris rajtjai – Stella dicsérte versenyzőit Kína után

Látványos javulást mutatott a 2025-ös szezon eddigi futamain Lando Norris, különösen a versenyek rajtjait tekintve – ez pedig éles kontrasztban áll a tavalyi idényben nyújtott teljesítményével. A McLaren versenyzője a Kínai Nagydíjat csapattársa, Oscar Piastri mögött a második helyen fejezte be, és bár a célba érés során technikai problémákkal is meg kellett küzdenie, a brit pilóta összességében elégedetten zárhatta a hétvégét.

The post Látványosan javultak Norris rajtjai – Stella dicsérte versenyzőit Kína után appeared first on F1VILÁG.HU.

Bortoleto: „Nem vagyok büszke az első körre, de sokat tanultam”

Nem alakult szerencsésen a Kick Sauber Forma-1-es csapatának vasárnapi versenye a Kínai Nagydíjon: mindkét versenyző, Gabriel Bortoleto és Nico Hülkenberg is korai hibákat vétett, melyek döntően befolyásolták a sanghaji futamukat. Végül a 14. és 15. helyen zárták a versenyt, köszönhetően több utólagos kizárásnak.

The post Bortoleto: „Nem vagyok büszke az első körre, de sokat tanultam” appeared first on F1VILÁG.HU.

George Russell a csúcs felé tart – Toto Wolff szerint már a legjobbak között van

Tovább növekszik George Russell ázsiója a Mercedes Forma-1-es csapatánál: a brackley-i istálló csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a brit versenyző nemcsak a csapat vezéregyéniségévé vált, de már most a mezőny egyik legjobbjának számít – sőt, akár a legjobb is lehet belátható időn belül.

The post George Russell a csúcs felé tart – Toto Wolff szerint már a legjobbak között van appeared first on F1VILÁG.HU.

Ez lehet az oka Lawson küszködésének a Red Bullnál?

Meglehetősen érdekes kérdést feszegetett a jelenleg a Sky Sports F1 televízió szakértőjeként tevékenykedő Bernie Collins Liam Lawson jelenlegi küszködése kapcsán. Az Aston Martin Forma-1-es csapatának egykori stratégája nem érti, az új-zélandi pilóta miért nem tesztelt tavaly rengeteget a Red Bull korábbi autóival.

The post Ez lehet az oka Lawson küszködésének a Red Bullnál? appeared first on F1VILÁG.HU.

Stella: „Elfogadhatatlan, hogy egy fékhiba kockáztassa az eredményt”

Oscar Piastri pályafutása első Forma-1-es pole pozícióját győzelemre váltotta a 2025-ös Kínai Nagydíjon, ezzel a McLaren történetének 50. kettős győzelmét ünnepelhette. Az öröm azonban nem lehetett felhőtlen: Lando Norris autójában a verseny hajrájában fékprobléma lépett fel, ami kis híján veszélybe sodorta a csapat eredményét.

The post Stella: „Elfogadhatatlan, hogy egy fékhiba kockáztassa az eredményt” appeared first on F1VILÁG.HU.

Válság a Red Bullnál, Schumacher szerint súlyos vezetői hibák történnek

A Red Bull háza táján egyre nagyobb a feszültség – nemcsak a gyenge szezonkezdet miatt, hanem a versenyzők körüli találgatások is destabilizálóan hatnak a csapat működésére. Ralf Schumacher szerint a Red Bull vezetése komoly hibát követ el, amikor versenyzőcseréken gondolkodik, azzal ugyanis kiscsapatát is jelentősen befolyásolja.

The post Válság a Red Bullnál, Schumacher szerint súlyos vezetői hibák történnek appeared first on F1VILÁG.HU.

Alonso kisebb sérüléssel versenyzett Kínában

Nemcsak technikai hiba, hanem fizikai problémák is hátráltatták Fernando Alonso teljesítményét a 2025-ös Forma-1-es Kínai Nagydíjon. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző a vasárnapi futamon az egyetlen kieső volt, miután fékhiba miatt kényszerült feladni a versenyt – de mint kiderült, egy nyaki sérüléssel állt rajthoz Sanghajban.

The post Alonso kisebb sérüléssel versenyzett Kínában appeared first on F1VILÁG.HU.

Horner: Nehéz boldogulni az autónkkal, de Perez tavalyelőtt ezüstérmes lett vele

Nem kezdődött zökkenőmentesen Liam Lawson red bullos pályafutása: a 22 éves új-zélandi versenyző szenved a szezon első futamain, és a Kínai Nagydíj időmérő edzésén is az utolsó helyen végzett. A gyenge forma hatására már most találgatások indultak meg egy esetleges pilótacseréről az osztrák istállónál.

The post Horner: Nehéz boldogulni az autónkkal, de Perez tavalyelőtt ezüstérmes lett vele appeared first on F1VILÁG.HU.

„Ciao!” – Bearman előzésekkel és humorral robbant be a pontszerzők közé Kínában

Erős teljesítménnyel és egy kis rádiós szórakozással hívta fel magára a figyelmet a 2025-ös Forma-1-es Kínai Nagydíjon Oliver Bearman. A Haas fiatal pilótája a 17. rajthelyről indulva nyolcadik helyen ért célba Sanghajban, miután Lewis Hamilton, Charles Leclerc és Pierre Gasly utólagos kizárásával előrelépett az eredménylistán.

The post „Ciao!” – Bearman előzésekkel és humorral robbant be a pontszerzők közé Kínában appeared first on F1VILÁG.HU.

Piastri Verstappen példáját követné: „Amíg dominálunk, minden versenyt ki kell használni!”

Oscar Piastri nem titkolja, hogy Max Verstappen példáját követné: a McLaren ausztrál versenyzőjének célja, hogy amíg a csapata domináns formában van, a lehető legtöbbet hozza ki az autóból – mert tudja, ez lehet az alapja egy világbajnoki címnek.

The post Piastri Verstappen példáját követné: „Amíg dominálunk, minden versenyt ki kell használni!” appeared first on F1VILÁG.HU.

Colapintónak is szerep juthat a Red Bull versenyzőkkel kapcsolatos döntésében

Két verseny után máris komoly kérdések merültek fel Liam Lawson szereplésével kapcsolatban a Red Bull Racingnél – és bár a csapat nem siet elhamarkodott döntést hozni, a kulisszák mögött máris gőzerővel zajlik a mérlegelés, hogyan tovább a második ülés körüli kálváriában.

The post Colapintónak is szerep juthat a Red Bull versenyzőkkel kapcsolatos döntésében appeared first on F1VILÁG.HU.

Oldalak