Középkategória – gondolom mindenkinek megvan a kifejezés, de jobban belegondolva, mikor hallottuk utoljára? Valahogy eltűnt. A marketingesek irtják, a kereskedésekben inkább valami hangzatosabb szófordulattal próbálják meg eladni az autót, de még a hétköznapi hirdetésekben sem találkozunk vele. Mérettől, felszereltségtől, szegmenstől függetlenül a kisautótól a kompaktig, a belépőtől a prémiumszintig, a családi SUV-től a crossoverig számos módon tudunk pozicionálni egy típust, csak sokszor épp a nagy gyűjtőfogalmakat felejtjük el. Mindazonáltal, ha most valamiért egy autós fogalomtárat kéne készítenem, a középkategória mellé egészen biztosan a Megane kerülne szemléltetésképp.

Ugyanakkor ez az érzés nem nagy újdonság, hiszen szám szerint ez már az ötödik Megane tesztünk, legalábbis ami a jelenlegi generációt illeti. Volt már nálunk Berline, Grandtour, GrandCoupé, dízel, szívó benzines, alacsonyabb és magasabb felszereltségű, az 1.3-as TCe erőforrást viszont most volt lehetőségünk először kipróbálni. Ám mivel a macskát sem a farkánál fogjuk meg, ezért – szokásunkhoz híven – kezdjük inkább az általános ismerkedéssel.

Közel két és fél éve találkoztam először a negyedik generációs Megane ferdehátú változatával és azóta is azt vallom, hogy arra az autóra jó ránézni, annak ellenére is, hogy a kialakítása bizony hátrányokat is szült. Ez így szinte egy az egyben ráhúzható a GrandCoupéra is, aminek amúgy már az elnevezése is hordoz kérdőjeleket magában. Az a tény ugyanis, hogy kupénak hívják, miközben láthatóan egy lépcsőshátú szedán, rögtön megvilágosítja számunkra, hogy itt bizony valami turpisság van. Nem kell persze olyan óriási dolgokra gondolni, egyszerűen kicsit alacsonyabbra vették a tetővonalat, meg rövidebbre faragták a fenekét, így az átmenet nem olyan szembetűnő, legalábbis bizonyos szögekből. 

A cikk folytatása:

http://tesztelok.hu/renault-megane-grandtour-dizajnos-puttonyos/