Távol álljon tőlem, hogy ráerősítsek a sztereotípiákra, de a nyilvánvaló tények fölött se szabad átsiklani. A 2000-es évek tájékán a Renault-k néhány kivételes esetet leszámítva hosszú ideig keserítették meg sokak életét, de a Clio után most egy újabb, nem rég nyugdíjba küldött használt Renault-ról mondhatom: nem rossz vétel.

Rosszabb helyzetből persze nehezen indulhatott volna a harmadik generációs Renault Scénic. Elődje bosszantó hibái ellenére végtelenül sikeres volt, legjobb évében több mint háromszázezret adtak el belőle. A kipróbált modell nemcsak a megtépázott hírnév, és a válság hatásaitól szenvedett, hanem az egyterű-lufi kipukkanásától is. A harmadik generációból legjobb évében is alig sikerült többet eladni, mint az előd legrosszabb évében. Halkan megjegyzem, ezzel még mindig az egyik legsikeresebb egyterű maradt Európában.

Pedig ha ránézünk, inkább valami fura, de nem első látásra szép buborékot látunk. Ekkor már bőven árultak Ford S-Maxot, Citroën C4 Picassót, úgyhogy már az egyterűek között is megtalálhatta a számításait az, aki érzelmek alapján akart autót vásárolni. A Népítéleteket olvasva inkább arra hajlok, hogy a Scénic az ügyes árképzésének köszönhette, hogy sikerült a felszínen maradnia.

A cikk folytatása elérhető itt.