Vadriasztó

Technikai kategória: 

Aki már ütött el vadállatot - õzet, szarvast, vaddisznót stb. – tudja, hogy a jelenleg érvényben lévõ természet és vadvédelmi törvény alapján a vadásztársaságoknak nem teszik kötelezõvé a biztosítások megkötését. Egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a vadásztatás (vadásztársaságok) és a gépjármûvezetés egyformán veszélyes üzem. Ennek alapján, ha vad és gépjármû találkozik, és a társaság számára nem róható fel speciális körülmény (hajtás, szóró közvetlenül az út mellett, nem helyeztetett ki a vadjárók vonalában figyelmet felhívó KRESZ jelzõtáblát), akkor fele-fele arányban mindenki viselje a saját kárát. Ez esetenként több százezer forintot is jelenhet mind két fél számára.
A vadriasztó síp, aminek az ára nem éri el az 500.-Ft-ot sok bosszúságtól mentheti meg a gazdáját. A menetszél hatására keletkezõ, az emberi fül számára nem hallható ultrahangot az állatok már messzirõl is jól hallják, mely számukra zavaró, ezért elkerülik a hang forrását.

A vadriasztót felszerelési cikkeket árusító autósboltokban, illetve nagyobb áruházakban is meg lehet vásárolni.

(GuiFater, email) (további tippek és fotók GuiFater honlapján)



Vettem a tescoban egy csomag vadriasztó sípot. A lökhárító alján levõ kopoltyú szélébe egész jól megszorultak, szárazon is, úgyhogy kétkomponensû ragaccsal odabiggyesztettem õket. Adtak hozzá kétoldalas ragszalagot is, de nem volt akkora szimpatikus sík felület, ahol rendesen megtartotta volna. Most már négy síp fújja a magáét, remélem minden vadállat nagy riadalmára.

(pierott, email)