Mégane Klub piknik - Kecskemét - Tőserdő, 2004. június 5.

2004.06.05

Részvevő tagok: Balázs, Bigyba, Dodi, KoAn, kopaszsrac, Kopi, Lotht, Luki, PanTi, Pepe, Phoere, Puru (helyett Puruné Kriszta), Stefi, Tuzi, vasscs, Vumenke, y42, YCSM.. (Ha valakit kihagytam, jelezze!)

Bár a hét folyamán az időjárás mindent megtett, hogy elriasszon bennünket, nem hagytuk magunkat. A részvevők egyik csoportja Budapesten, a soroksári Tesco parkolójában gyülekezett. (Ezt a helyet már nagyon ismerjük.)

Miután mindenki befutott, útnak indultak és meg sem álltak Kecskemétig, ahol ismét a Tesco parkolója parkolója volt gyülekezőhely. Itt már várakoztak néhányan, akik másfelől érkeztek. Innen a kecskeméti Planetáriumhoz autóztunk, ahol a 9. találkozón oly nagysikerű előadást tekinthették meg azok, akik a múltkor kihagyták.

Az előadás ideje alatt - akik múltkor már meghallgatták és nézték - egyéb elfoglaltságot találtak maguknak: néhányan cukrászdázni mentek, mások a közeli Szabadidőparkban sétáltak. Külön meg kell említenünk a Planetárium igazgatójának hihetetlen lelkesedését. Ugyanis pár nappal korábban kerékpárúton biciklizett, amikor is egy autó elgázolta. A meglehetősen súlyos sérülései ellenére vállalta az előadás megtartását.

A Planetáriumi előadás után útrakeltünk és elautóztunk Tőserdőre, a Holt-Tisza melletti parkba. Az időjárás végül feladta az ijesztgetést és gyönyörű napos időben láthattunk neki a sütögetésnek. Bár ez kezdetben inkább Kopira hárult, mivel Tuzi csak később érkezett.

Lotht és KoAn gyorsan megejtett egy hőmérő szerelést, vasscs pedig úgy gondolta, hogy itt az alkalom, tisztává varázsolni az autója belsejét. A lustábbak csak beszélgettek, eszegettek, fagyiztak, a kisebb gyermekek labdáztak, a nagyobb gyermekek (ide értve néhány fenőttet is) frizbiztek, majd "nagylányok" (az y-tagok - y42 és YCSM - leányai) a horgászás örömét is kipróbálták.

Közben erre a napra klubkutyává fogadtunk egy kis fekete ebet, aki odaszegődött hozzánk. A kora délutáni órákban néhányan elköszöntek, mert az esti Sting-koncerter igyekeztek. A többiek kb. 5 órakor bontottak tábort.

Mivel a nap folyamán a Tuzi-család "potyázott" - többeket is meghívtak fagyira, kávéra, de a végén mindig ők lettek meghívva -, így kárpótlásként az egész társaságot meghívták egy kávéra - Dabasra. :)) Amit el is fogadtunk, így kb. 8 autóval megszálltuk a Tuzi-lakot, a szomszédok nagy bámulatára.

Ez csak fokozódott, amikor Pepe modellautója száguldozott az utcában. A tagok fogyasztása kissé meghaladta a felajánlott kávét, de úgy tűnt, Tuziék nem bánták. Összességében nagyon jól sikerült a program, biztosan rendezünk még hasonlót!

 Telamon Glass Kft