A négy égtáj irányából érkeztünk Paksra, a pesti konvoj is a bölcs előrelátásnak és a 6-os út hírhedt forgalmának köszönhetően pontosan begurult. (100 km, 1 óra, 45 perc).
Vezetőnk, Csöglei Pista bácsi, a 70. életévét is elhagyva jó humorral, élvezetesen kalauzolt minket a négyórás programon. A Látogatóközpont kiállításán megismertük az atomerőmű történetét, annak működését, veszélytelenségét, majd névsorolvasás, és irány az üzem.
Mindenki kapott sisakot és megnéztük 33 méter magasan folyosóról a híres kettes blokkot, majd bentről a géptermet (hőcserélők, generátorok, stb.). Itt már jó szolgálatot tett a sisak, mert a nézelődés közben nem mindig húztuk le a fejünket egy-egy csőnél, gerendánál.
Noha dolgozót nem sokat láttunk, de megnyugtató volt, hogy a sisakon kívül a reaktorok mellett sem használtak más védőeszközt.
Elsétáltunk a Tűzoltóságra is, ahol megtudtuk, mitől különbözik ez a Kft-ként működő szervezet az Önkormányzati Tűzoltóságtól. Megmutatták a szertárat, a különböző tűzoltóautókat, majd Közép-Európa egyetlen 60 méter magas emelőkosaras autójára is felmehettek néhányan – igaz, csak kb. 20 méterig.
Kellően megéhezve a Dunakömlődi Halászcsárdába vettük az irányt. Itt minden finomat kaptunk, mit csak kértünk, és hála az előzetesen megküldött rendelésnek, a gyorsaságra sem lehetett panasz.
Nem csak a halászlének és a többi éteknek, de a fél literes szódás „üvegnek” is nagy sikere volt.
Pihentetőűl a Dunán tettünk egy szép hajóutat. Innen megnézhettük az erőművet hátulról is, láttuk a hűtővíz csatorna be és kiömlő nyílását, na és persze etettük a szúnyogokat.
A tartalmas nap után mindenki haza indult, és áldotta kisebb nagyobb forgalmat, dugókat.
Sajnos, ezen a látogatáson létszámunkat üzleti tárgyalás, sérülés, és miegymás tizedelte, de október 31-re máris kaptunk egy újabb dátumot, ismét 40 látogatóra. Ott leszünk.