Adománygyűjtés erdélyi árvák részére és az adományok kiszállítása - 2005. október 29-31.

2005.10.29 - 2005.10.31

Részvevők: az adománygyűjtésben számtalan klubtag és klubon kívüli barát, akik adományaiból összegyűlt a majd egy tonnányi ruhaadomány.

 

A kiszállításban:

 

benjy (409)
Benjy Papa (T.T.)
Dezső (Baptista Sz.) (Nem tag)
Feco007 (483) + 1 felnőtt + 1 gyermek
Phoere (3)
Potyó (70) + 1 felnőtt
Roller (86)
UnciAti (601)

 

A részvevő tagok száma: 8 tag.
Teljes létszám: 11 fő.
Ebből 1 gyermek.

2005. szeptemberében Roller azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy kezdeményezzünk egy Mégane Klub gyűjtőakciót a Dévai Szent Ferenc Alapítvány ( www.devaigyerekek.hu ) gyermekei számára. Kifejezetten ruhák gyűjtését terveztük, ennek megfelelően ment a felhívás a tagok felé. Nagyon sikeres volt az ötlet, a megadott határidőig mintegy 1 tonnányi ruhanemű gyűlt össze, bezsákolva, címkézve, ami nagy segítség volt a tárolásban és szállításban.

 

Roller vállalta a kiszállításig a az adományok tárolását. Eleinte úgy terveztük, hogy önkéntes klubtagok fogják kiszállítani a ruhákat saját autóval, de az összegyűlt mennyiség esetében ez már nem volt kivitelezhető, elsősorban a vámkezelés miatt. Már-már úgy látszott, hogy kudarcba fullad a kezdeményezés a kiszállítás problémája miatt, de Roller remekül megoldotta a problémát – és a szerencse is mellénk szegődött. Megkereste a Baptista Szeretetszolgálatot, akik vállalták a segítségnyújtást a kiszállításhoz. Biztosítottak egy furgont gépkocsivezetővel, valamint a hazai vámkezelést is, valamint a Szolgálat egyik munkatársa is csatlakozott az utazáshoz.

 

A kiutazás előtt két nappal bepakoltuk a Szeretetszolgálat autójába az összegyűlt ruhaneműt, ami éppen befért. Az adomány kiséréséhez így már csak 7 klubtag indult 4 autóval: Roller, UnciAti (aki akkor még nem volt a Klub tagja, de ez az utazás meggyőzte róla, hogy köztünk a helye :) ), Benjy, Benjy Papa, Potyó, Feco007 és Phoere.

 

Október 29-én, szombaton hajnalban kelt útra a csapat és Cegléd közelében lett teljes a konvoj. Sajnos a határ előtt történt egy apró baleset Benjyék autójával, de ez szerencsére nem okozott problémát az utazásban, csak kis késedelmet.

 

Sajnos a határon megkezdődtek a gondok. A román vámhatóságok olyan papírt is kértek, amellyel nem rendelkeztünk. Ennek beszerzése komoly problémát okozott, mert az Alapítvány illetékesét kellett volna elérni, ami telefonon nem sikerült. 
Ezért Potyó Déva irányába indult, Benjyék és Phoere pedig Szováta felé, hogy személyesen próbáljanak egy illetékest találni. (Nevezzük őket a „B"-csoportnak. Érdekességképpen, a határtól mindkét település 350-400 km-re van!) 
Roller , UnciAti és Feco007 („A"-csoport) pedig a határon maradt a vámkezelés intézésére.

 

Kolozsvárig együtt tartott a „B"-csoport két autója, és Potyónak közben sikerült telefonon rokoni segítséggel megoldania, hogy Déván megtalálják az Alapítvány egyik munkatársát. Így szükségtelenné vált továbbmenniük, ezért Kolozsváron megálltak, hogy bevárják az „A"-csoportot.

 

Sajnos, még mindig nem sikerült megoldani a vámkezelést, újabb és újabb problémák jelentkeztek a határon (a furgon vezetője majd három óra hosszára eltűnt, senki nem tudta hová, közben a román vámosok újabb és újabb kifogásokkal tagadták meg a belépést az országba).

 

Délután 5 óra felé úgy tűnt, minden megoldódott (délelőtt 10-kor kezdődött a vámkezelés!), így Roller információja alapján a „B"-csoport elindult Kolozsvárról Szovátára. Ott Feco007 édesapja szervezte meg a szállást. A szálláshely pont olyan helyen volt, ahol smmilyen mobilszolgáltató nem érhető el. 
Este 7-kor az utolsó lehetséges helyről kapcsolatba léptek az „A"-csoporttal, akik ekkor még mindig a határállomáson tartózkodtak a vámkezelésre várva! Mivel ekkor a két csoport között a távolság kb. 400 km volt, így értelmetlen lett volna visszafordulniuk. Felmentek a szálláshoz, viszont innen kezdve semmilyen kapcsolat nem volt a két csoport között.

 

Hajnali fél 4-kor érkezett meg az „A"-csoport a szálláshoz, nagyon fáradtan. Mintegy 12 órányi várakozás a határon, majd kb. 6 órányi autózás volt a hátuk mögött. Így csak pár szót mondtak a történtekről, illetve az derült ki, hogy másnap (illetve már aznap) az adományok átadása nem fog menni, mivel hétfőn délelőtt még Marosvásárhelyen vámkezeltetni kell a szállítmányt. Addig a forgon Nagyváradon maradt.

 

Mivel az eredeti tervben vasárnapi, de legkésőbb hétfő kora délutáni hazaérkezés volt tervezve, így ezek a fejlemények gondot okoztak elsősorban Phoere-nek, akinek haza kellett jutnia hétfőn, illetve Potyónak, akinek Kolozsváron volt programja ekkorra. Emiatt Potyó és Phoere vasárnap reggel elindult visszafelé, míg a többiek a vasárnapot megérdemelt pihenéssel töltötték. Potyó egészen a határig elhozta Phoere-t, onnan fordult vissza Kolozsvárra. A határ túloldalán pedig Obi Gabi várta Phoere-t, aki hazafuvarozta.

 

A kint maradt csoportból Roller, UnciaAti és Feco007 hétfőn délelőtt Marosvásárhelyre autóztak, Benjyék pedig előrementek Szovátára, az árvaházba. A vámkezelés ismét nem ment egyszerűen, de végül délután 2 óra körül megérkezett a szállítmány Szovátára, ahol már nagyon várták.

 

Nagyon meglepődtek a ruhaneműk mennyiségén, nem számítottak ilyen sokra, még a szomszédos falvak rászorulóinak is jutott belőle. (Nagy tanulság volt, hogy a gyerekek játékokat és édességet szerettek volna, viszont ilyesmit a vámproblémák miatt nem vitt a csoport. De valószínűleg jövő nyáron szervezünk egy kirándulást a környékre, amikor kifejezetten ilyesmit fogunk vinni a gyerekeknek.)

 

Az otthon vezetője bemutatta az árvaházat, ahol „családokba" szerveződve élnek a gyerekek. Egy-egy családba eltérő korú gyermekek kerülnek, ahol a legidősebb a „családfő" és a korosztálynak megfelelő munkamegosztás szerint élik mindennapjaikat. 
Az otthon nagyon szép, de jól érzékelhetőek a szűkös anyagi lehetőségek. A helyi önkormányzattól kapnak némi támogatást, de ezen túlmenően kizárólag adományokból működnek. 
Ezt követően ebédre látták vendégül a csapatot, amely ezután elköszönt a gyerekektől, majd útra kelt.

 

Hétfőn késő este értek haza a hosszú és fáradságos, de felejthetetlen útról.

 

_____________________________________________________________________________________________

A történethez hozzátartozik, hogy az adományok kiszállítása (üzemanyagköltség, a szervezés, valamint a vámolási problémák megoldása érdekében folytatott telefonbeszélgetések) jelentős költséggel jártak, az elszámolásokat követően 144.900 Ft összeg szerepelt a "kiadási oldalon", amelyet kiszállításban részt vett klubtagok, illetve még néhány klubtárs adott össze.

 

A kiutazó klubtagok vállalták, hogy teljes mértékben saját maguk fedezik a költségeket. De az akció lezárta után több klubtárs is anyagilag hozzájárult a fenti költségekhez, amit külön köszönünk! .