Wolf (aki egyben a RenaultClub tagja is) beszámolója a találkozóról:

2in1 meeting

Az egyik mobil-telekommunikációs cég aktuális reklámja arra hívja fel a figyelmet, hogy náluk a karácsony és a születésnap egyben van! Ez a filozófia volt érvényes a legutóbbi miskolci RMK találkozóra is, mivel most ünnepeltük a klub 7. születésnapját (te jó ég, most kezdődnek el az iskolai évek), no meg a „mitulátbáti” is beesett a kéményen.

A program három napos volt, de én csak szombaton voltam ott, amit most örömmel megosztok a tisztelt publikummal. Akik szombat reggel Budapest irányából közelítették meg az eseményeket, azoknak 7:30-tól 8:00-ig volt gyülekező az M3 kivezetőjénél található kagylós kútnál, ahol ki-ki kedve szerint McReggelizhetett, illetve McKóstolhatta a helyi gyorsétterem kávéját.

Kiébredés után konvojba rendeződve elindultunk. Ismét jó szolgálatot tettek a PMR-ek, így végig együtt maradt a csapat. Megérkezve Miskolcra csatlakoztak a többiek, akikkel közösen meglátogattuk a Diósgyőri Papírgyári Múzeumot. Kellemes kikapcsolódás volt, bár fényképezni nem volt szabad – sajnos.

Ezt követően páran kiruccantunk a természetbe, megtekintve egy őőő… hol is voltunk? Na mindegy, szóval láttuk Micimackót és barátait, Fülest, akinek tépőzáras volt a farka, Malackát akitől itt senki sem félt, hogy lehapcizza, Süsüt, Ludolfot és még sok más állatot, na meg kisvonatot, vízesést, festői környezetet, gyalogosokra erősen veszélyes Ikarus buszt, kürtőskalácsot.

A friss levegőn töltött egy óra után viszont elindultunk Miskolcra, az esti vacsi és ereszd el a hajam színhelyére. Az események egy kollégiumi ebédlőben voltak, amolyan esküvői feeling volt az egész. Négy, vagy öt szépen megterített asztalsor volt benne, némi táncparkettel, egy karácsonyfával, hangcuccal.

Miután elfoglaltuk helyeinket és elkezdtünk ismerkedni a velünk egy asztalnál ülőkkel, felszolgálták az ebédeket. Épp időben, mert már kezdett erős hangzavar kialakulni a kopogó szemektől. Miután gyomrunk befejezte a korgást, a szemünk még mindig adott nekünk bőven munkát, hiszen a kopogást abbahagyta, de most meg ki akart ugrani a helyéről.

Igen, valóban helyet foglaltak köztünk kellemes küllemű kedves hölgyek, de én most a soron következő programra utalok, mely egy hastáncos csoport bemutatója volt. Beszélhetnék róla, de ez egy olyan műfaj, amit jobb nézni, mint olvasni, vagy írni róla. Pár képet lőttem, bár sokat nem segít az élő élmény pótlásában. Szóval jó volt, nekem tetszett! :)

A felnőttek szemei nyugtatásának ideje elérkezett, a terepet átvették a gyerekek, akiknek „kézműves foglalkozás” keretében hóembert kellett építeniük. Ehhez hó kivételével minden rendelkezésre állt, és meglepően ügyes kivitelezésekre bukkanhattak az érdeklődők és résztvevők.

A soron következő program ismét nagyon tetszett. Kezdődött azzal, hogy belépett az ajtón két, tetőtől talpig feketébe öltözött, fekete arcú, „kisportolt” felsőtestű illető. Hirtelen megállt az élet. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek tekintete rájuk szegeződött és vártunk. Vártuk, hogy mi fog történni, bár mindenki sejtette...

És ekkor bekövetkezett! Megjelent a két fekete ruhás alak főnöke, akinek már nagyon tele volt a puttonya, és akiről több legenda született, mint az alvilág összes keresztapjáról és gengszteréről összesen! Igen, belépett a terembe maga a Mikulás! :)

Miután a két krampusz-lány bevezette a terembe, helyet foglalt. Kinyitott egy hatalmas könyvet és sorra elkezdte magához szólítani a gyerekeket, akiknek versért, mondókáért, vagy pár pusziért cserébe mikuláscsomagokat nyújtott át. – nem, ezek nem olyanok, mint amit az Andrássy úton tűznek az ablaktörlő mögé!

Bár, az ellenszolgáltatás miatt a korrupció halvány gyanúja felvetődhet a külső szemlélőkben, ráadásul a bunda gyanúja is beárnyékolta az egészet, hiszen olyanokat is szólított az öreg, akikről egyértelműen lerítt, hogy túl vannak „azon a koron”. Tehát nyilván valami lista alapján dolgozott, ami ugyebár hátrányosan érinthette azokat, akik nem voltak a listán.

Na, persze akik felkerültek, azoknak sem volt mindig természetes a mosolyuk, ott voltunk például mi, az öt RenaultClub-os, akik hirtelen még egy normális produkciót sem tudtunk összeszedni, ámbár így utólag végiggondolva sikerült. Az előadás címe pedig valami ilyesmi lehetett volna: „No ABS, avagy így blokkolunk le mi!”, vagy „Lassú kuplungfelengedés, avagy a nagy égés!” Persze a nagyszakállú ismét megmutatta, milyen jó szívű, hiszen a „produkció” után így is megjutalmazta a csipet csapatot csokival, valamint a lehetőséggel, hogy a krampusz-lányoktól begyűjthettünk pár édes puszit – édes hát, csokival volt bekenve az arcuk! :)

Aztán a maradék csokit szétosztották a többiek között, ezzel mentesítve a piros ruhás bácsit minden korábbi vád alól, melyeket említettem. A Mikulás elballagott, ha lenne tablója, ráírhatnánk, hogy „találkozunk 1 évenként”! A terepet átvette a Csillag születik két kvázi üdvöskéje, akik nem akarták a véletlenre bízni továbbjutásukat, így nem is neveztek. A színpadon: Kene és Viktor!

Közben felszolgálták a szülinapi tortát is. Ezzel elkezdődött a – gondolom – hajnalig tartó zenés, táncos ereszd el a hajam! Őket követte „a zenekar”. Azért írom így, mert ennél többet nem tudok róluk, illetve annyit igen, hogy minden bizonnyal széles a repertoárjuk, de most inkább a mulatós és andalgósabb nótákat nyomták. Persze ezek közt is lehet olyat találni, amit alapos áthangszerelés után zúzós metállá lehetne fazonírozni, ezt pár társammal heves léggitározás és csápolás közepette imitáltuk is. :)

Miközben a többiek táncoltak, én rávetettem magam a kajára, ugyanis Szilvi és Ági (asztaltársaságunk tagjai) rengeteg „hazait” hoztak, ráadásul olyan mennyei ízekkel és minőségben, hogy a hangulatom egyből a fellegek fölé szökkent! De ha már a magasban vagyunk… Kopi is a mennyekben érezhette magát, ugyanis Bigy vezényletével kiemelték a tömegből - nem a SÜN technikával, hanem székkel együtt, hiszen „azért vannak a jó barátok”!

Aztán még karaoke-ztunk kicsit, majd csendben búcsút vettünk, és elpályáztunk az M3-ason Budapest irányába.

Special thanks:

- KozsdaImi – a világ legjobb sofőrje

- Csipetke – aki lemondva minden más programját, eljött velünk

- Patesz és Edina – akik minden őrültségben benne voltak velem

- krampusz-lányok – a legszimpibb miku-segédek

- szervezők – akik nyilván időt és energiát nem kímélve kiváló munkát végeztek

- Kopi – aki szívén viselte, hogy a RenaultClub-hoz is minden információ eljusson

- RMK – akik nélkül ez az egész nem jött volna létre! Legközelebb igyexem ott aludni.:)

Vyktor és Ági beszámolója a találkozóról:

Sziasztok!

Pénteken 11.00 körül indult a mi kis konvojunk a M3 kivezetőjétől. A konvoj egyik tagja Kene és Szyl, a másik tagja Vyktor meg én voltunk. Hangulatos rádiózgatás közben haladtunk Miskolc felé. Itt jegyezném meg, hogy számunkra azért volt kuriózum ez a hétvége, mert Vyktorral először voltunk úgy Miskolcon, hogy nem esett az eső.

Természetesen eltévedtünk, nem találtuk meg a koleszt. Pedig becsszóra megpróbáltuk egyedül.. Így Szabolcsot kellett ugrasztani. Köszönjük még1*. Beérve a koleszba feléledtek iskolás élményeink a portás néninek köszönhetően.

Miután hitelesen azonosítottuk magunkat becuccoltunk a szobába. Hát nem volt egyszerű. Volt csomag bőven . Külön megörültünk a hűtőnek, a kaja meg pia nem fért volna el a párkányon .

Igyekeznünk kellett mert mentünk pancsizni Tapolcára. Tapolcára sikeresen eljutva összeverődött a szerényebb fürdőzős csapat. Megbűvöltük a parkoló automatákat (ez sem volt egyszerű), majd nagyszerű - majdnem - 4 órát fürödtünk a „barlangban”. Kedves Renault Klubbos Péter és párja hatására megkóstoltuk ott is kínálatot. Volt ott minden: sült kolbász, krumplis tészta, hamburger…

Hogy ne késsünk el semmiről hamarabb kijöttünk és szakszerű idegenvezetéssel megtekintettük Miskolcot, előbb a meleg autóból, majd kis részét sétával is. Utána irány a vacsora, meg a jó társaság…

Este fiúk még gyakoroltak és Pézsével (mint azt Kene már leírta), beleheltük a szobánkat. Megismerkedtünk a „kedves” éjszakai portással is , akinek köszönhetően újra gyereknek érezhettük magunkat. Ezzel nem volt semmi probléma, adalékot adott a jókedvhez.

A szombati napról röviden: a múzeum nagyon érdekes volt. Megtudtuk, hogy 5 tonna alatt nem rendelhetünk egyedi papírt, és hogy a sok ember számára olyan fontos pénz is csak egy darab papír (különleges eljárással készítve).

A délutánról meg az estéről már írtak eleget. Én csak annyit jegyeznék meg, hogy Szyl meg én is szörnyen izgultunk (igen mi is, pedig csak a háttértámogatás voltunk). Tervezzük a csapat bővítését, de meglátjuk mit hoz az idő..

Vasárnapra is összeállt a konvoj. Friss kamerásunk Andrew és párja csatlakozott a pénteki csapathoz és először egy benzinkúthoz (Andrewéknál kopogott a tank), majd sikeresen haza is elértünk.

Üdv: Ági