Mikor a fűtőmotor hol megy, hol nem.

Üdvözletem mindenkinek!

Ismételten egy kis javítás. Mikor a legnagyobb szükséged lenne valamire, tuti, hogy akkor megy tönkre. Így kénytelen voltam most a fűtőmotorral bajlódni. A jármű a már ismert 1998-as Renault Megane 1.4energy. Hátha kisebb segítséget nyújt ez a kis bejegyzés. A képeken látszik mi hogy, merre mennyi. Na az volt a gond, hogy minden biztosíték és áramforrás jó volt. Így gyanakodni kezdtem én is mint mindenki más a szénkefére valamint a motorra. Aztán kisebb nagyobb kutakodás után rájöttem, hogy ezekbe bronzkefe van. Így ez még akár 20-25 éves autónál sem okozhat gondot mert lassan kopik. Maradt a motor hibája. Mivel ezeket csúszócsapágyakkal gyártották így ezek hosszú évek alatt a portól, kosztól kiszáradnak és megszorulnak. Így szét szedtem a rendszert. Na már most nekem gondot okozott mert fél nap szerencsétlenkedés után sem tudtam az ablaktörlő lapátok karjait leszedni. Rá van rohadva... :( Így hagytam a fenébe. Majd kiszedtem a motor rögzítő csavarjait. Kihúztam és bent a helyén 3 részre szedtem. Majd egyesével kivettem az alkatrészeket. Ugyan így raktam össze is. Máshogy nem ment. Csak arra kell ügyelni, hogy jól forgasd az alkatrészeket, hogy kiférjen azon a kis lyukon. Majd miután kikerült a fűtőmotor kiszedtem a piros/fekete vezetékes csatit az oldaláról. Ezek után könnyen ki lehet húzni a házából. Benzinnel, igen benzinnel kimostam a csapágyakat elől és hátul. Óvatosan, nehogy a benzin a motor tekercseihez kerüljön. De érdemes előtte kiszedni a szénkefét belőle. Ennek 2 előnye is van. Az egyik az az, hogyha megkalapálod finoman a tengelyt akkor nem töröd bele a keféket. A másik pedig, hogy könnyebb megforgatni a tengelyt és látod mikor mennyire szorul. Mert ha a szénkefe öhömm bronzkefe benne van az is fogja kicsit. Tehát anélkül észrevehetőbb a különbség. Adtam neki jó ipari olajat majd zsírral lezártam a hátsó csapágynál mert ott szorult igazán... Érdemes a tengelyt finoman kalapálgatni előre hátra mert oldja kissé a szorulást. Közbe benzint csepegtetni bele, hogy minél finomabban forogjon. Arra figyelni kell, hogy a tengelynek van kb 1-1,3mm-er mozgása előre hátra. Ennyi kell neki. A képeken minden látszik. :) Ha kérdés van csak írjatok. Érdemes megcsinálni mert halkabb is lesz.