HASZNÁLTTESZT: RENAULT SCÉNIC II 1.5 DCI – 2004. - Totalcar -2017.08

Technikai kategória: 

Ez volna Damoklész dízelmeghajtású kardja? Lelki szemeimmel látom, ahogy a tulajdonosok rettegő tekintettel néznek a címlapra, az előítéletrajongók pedig bekészítik a sós mogyorót. Egy Renault a kétezres évek elejéről, ráadásul dízel, ezt nem lehet kimagyarázni. De sokan vannak, akik szerint nem is kell.

Családtag autóját tesztelni nem mindig hálás feladat. A tulajdonos rendszerint kínosan ügyel arra, hogy a félszeg tekintetet mindenképp észrevegyem, amikor annak kíséretében kapom meg a kulcsot. Faterom nem bajlódott ilyen csellel, inkább közölte fennhangon, hogy a rossz véleményem próbáljam meg magamban tartani, ha lehetséges. Úgy tudnak aggódni az emberek, mintha róluk írnám a tesztet, nem pedig az autójukról. Ami szegről-végről igaz is tud lenni, de a konkrét esetben nincs mitől tartani. Műszaki ember, a Scénicet ő vette a szalonból, az eddigi 177 ezer kilométer gondos karbantartás és kíméletes használat mellett került bele. Garázsban tartja, legtöbbször országúton használja, a turbót pedig mindig gondosan lehűtötte a motor leállítása előtt. Nemhogy törve, de még megkarcolva sem volt, tehát minden úgy zajlik, ahogy vélhetően az autók mennyországában szokott. Cserébe a motor csak egyszer hullott szét. Azt hiszem, most eggyel kevesebb fröccs jár majd a vasárnapi ebéd után.

Renault Scenic II

Érdekesség, hogy a Scénic egy kihalt faj képviselőjeként van jelen köztünk, mert manapság már minden gyártó arra készül, hogy eljő az Apokalipszis Light. De míg a SUV megjelenése nem tudott sok korszakalkotót felmutatni a magasabb futóművön és az ebből fakadó biztonságérzeten kívül, addig az egyterű bőven szolgáltatott újdonságot. Előbbi ugye egy „családi” „terepjáró”, míg az utóbbi egy igazi családi autó. Ez a piacot a Renault gyorsan meghódította, a Scenic első szériája még az Év Autója is lett 1997-ben. Annyira népszerűvé tette az egyterű műfajt, hogy alig győzték gyártással, és nem a divat, hanem a praktikum terelte be a vásárlókat a szalonokba. Ebbe a közegbe érkezett meg 2003-ban a Scenic II, jelenlegi tesztünk alanya, melyet 2009-ig gyártottak. Volt feladata bőséggel, virítani kellett. A Renault erre azt találta ki, hogy megnehezíti a saját dolgát.

A Scénic mindig az aktuális Mégane alapjaira készült. Az első generációnak konkrétan még az is volt a teljes neve, hogy Renault Mégane Scénic, de a fészliftkor úgy döntöttek, hogy már felnőtt, kirepülhet a típus, így fészliftelték a nevét is. Nem is volt semmi gond a második Mégane-generáció megjelenéséig, mikor a franciák úgy határoztak, hogy ismét franciák lesznek. Ebből lett a kacsaseggű Mégane, melynek sikerére annyira alapoztak, hogy végül egy egész történelem épült rá. A korszak Scénic-várományosának viszont a kacsasegg leleplezése után egy éve volt aggódni, hogy mi lesz ebből a Scénicen. Eközben írt egy könyvet a legmélyebb félelmeiről. Valószínűleg rászokott a dohányzásra is. De ha a konkurensek prospektusainak fellapozásáig nem jutott el, akkor bizony jól járt.

 A cikk folytatása:

http://totalcar.hu/tesztek/2017/08/15/renault_scenic_ii_1_5_dci_2004/

Szerző: 

Csipszer Máté