Technikai kategória:
Egy-egy modellfrissítés alkalmával tudjuk meg, jó úton jártunk-e, amikor rámutattunk az alapmodell bizonyos hibáira, hiányosságaira. Vajon tényleg létezik-e a visszacsatolás a gyártó felé az újságírók és a vásárlók részéről?
Vagy csak egyszerűen tudják már akkor, amikor piacra dobják az autót, hol vannak a gyenge pontjai? Igen, egyfajta önigazolási kényszer is dolgozik bennünk ilyenkor, ennek ellenére volt már rá példa, hogy minden ígéret ellenére a modellfrissítés után is megmaradtak a problémás pontok. Még akkor is, ha alkalomadtán még a gyártásban is csak filléres tételként lecsapódó apróságokról van szó.
Szerencsére ez nem jellemző, a gyártók tudják, hová kell nyúlni és min kell javítani, a védelmükre legyen mondva, hogy többnyire meg is teszik. Saját jól felfogott érdekük is ezt diktálja, és a ráncfelvarrt változatok az esetek 95 százalékában tényleg jobbak, tartósabbak, minőségibbek. Kivéve a Mégane RS-t.
Mert az rohadt jó volt akkor is, és ma is az. Pont, vége, köszönjük, hogy velünk tartottak.
Na jó, szemétség lenne ennyivel letudni, hiszen itt olyan dolgot sikerült teremteni pontosan tíz évvel ezelőtt, amelyre már akkor mindenki elismerően csettintett, és ami a leginkább dicséretes: még ma, 2014-ben is megnyaljuk a szánk szélét, amikor zsebre vágjuk a kulcsát. Vagyis az indítókártyát. Volt róla szóló teszt, összeengedtük az akkori hot-hatch felhozatal színe-javával, nagyjából a földbe is döngölt minden elsőkerekes élményautót. Pontos, mint a Type R, gyors, mint a Focus RS, és vidám, mint Hakapeszi Maki két tábla Boci csoki után. Nagyjából ez lett a végeredménye a hasonló teszteknek szerte a világon.
A cikk folytatása:
http://totalcar.hu/tesztek/2014/06/03/renault_megane_rs_2014/