Ünnepi köszöntő a Klub 2. születésnapja alkalmából

Szerző: vv65-era

Tisztelt Klubtagok! Kedves barátaim!

Belenéztem a naptárba, és megállapítottam, hogy újra eltelt egy év. Igen, már két éves a Mégane Klub. Ugye, mintha csak tegnap lett volna, ahogy dideregve, fagyoskodva összejöttünk a Tesco parkolójában. Persze tudom, a „fiúkat” fűtötte a hév. Mi feleségek, családtagok pedig nem értettük, hogy mit lehet tizenhárom egyforma autón annyit vizsgálódni. De az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy lehet… Sokkal több, mint tizenhárom egyforma autón is lehet újat találni.

Azóta a fagyos délután óta eltelt két év. A Mégane Klub családja mára 380 főre bővült.

Család…
A magyar értelmező kéziszótár szerint: ”A család a társadalom legkisebb közössége, alapegysége, a legközelebbi rokonok kapcsolatainak történelmileg változó formája. Napjainkban a család belső szerkezete ismét módosult. A házasságkötésnél már nem a vagyon a döntő, hanem a kölcsönös megbecsülés és a szerelem. A családon belül is mindinkább megvalósul a nő egyenjogúsága. A családot érintő minden lényeges kérdésben a férjnek és a feleségnek egyetértésben, közösen kell döntenie, és jogaikat elsősorban a gyerekek érdekében gyakorolhatják.”

Ugye, hogy stimmel? Közösség, alapegység, alapja a kölcsönös megbecsülés, mi több, a szerelem. És ki meri állítani, hogy jogainkat nem a mi gyermekeink – na jó, mi tehénnek, vastehénnek hívjuk őket – érdekében gyakoroljuk.

Sokunk életében lett ilyen „alapegység” a Mégane Klub. Számon tartjuk egymást, tudunk arról, hogy mi történik a másikkal, túl azon, hogy kinek milyen autója van. A mi családunk életében az ünnepnapok a találkozók, a hétköznapjaink pedig az Index fórumán folynak. Itt a hétköznapok során mindent meg lehet beszélni az élet kis és nagy dolgairól, örömeiről és bosszúságairól.

Azt, hogy milyen összetartó a mi kis családunk, jelzi, hogy akik eladták autójukat azok is tagok maradtak. A Mégane Klub családjának tagjai. És csatlakoztak olyanok is, akiknek nem Mégane-juk van. A két éves Mégane Klubnak kívánom, hogy sok hétköznapot és még több ünnepet éljen meg.

Jókívánságaimhoz segítségül hívom Garai Gábort:

"Jókedvet adj, és semmi mást Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő s folytatódó bolond kaland,
mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram."

Ezekkel a szavakkal köszöntsük együtt a két esztendős Mégane Klubot.

Kérek mindenkit, hogy álljuk körül közösen a virtuális tortát. És a távolban ünneplő klubtársainkkal közösen fújjuk el a virtuális gyertyákat.

Kapcsolódó cikk: