Székesfehérvár - Martonvásár, 2011. július 17.

2011.07.17

Reggel egy órával előbb kaptam riasztást Kopitól , hogy elindultak értem, de aztán visszafordultak, majd a „jó időben” meg is érkeztek. A budaörsi talákozó helyünkön négy autónyian gyűltünk össze (Kopi, Pepe, PET, Phoere), majd útközben csatlakoztak hozzánk Vyktor-ék. Szerencsére szép kiránduló időnk volt, nem túl meleg, napos idő. A régi úton mentünk a konvojjal, itt-ott azért megnézték a sétálók a fellobogózott autókat. PMR szokás szerint megint jól jött és a GPS is, mert én simán eltévedtem. Voltam itt ugyan, de mégsem a jó utat javasoltam az elől autózó Phoere-nek. De azért szerencsére csak megtaláltuk utunk első célját. Dano-ék már a Bory-várnál vártak bennünket, majd Vumenke és családja valamint a Benjy család megérkezése után elindultunk felfedezni a várat. http://bory-var.hu/ Pár szóban Bory Jenő unokája elmesélte a főbb tudnivalókat, a művészről, feleségéről, a vár történetéről. Majd szabadon kezdhettünk bolyongani a várban. Szerencsénk volt, nyitva volt a Képtár, az én legutóbbi látogatásom alkalmával sajnos zárva volt. Így nekem is jutott újdonság. Ebédidőig elnézelődtünk a vár udvarán, belső tereiben, majd átsétáltunk a szemben lévő Vár Étterembe, http://varetteremszfvar.hu/, ahol pár klubtagunk már hűsítette magát. Az ebédet viszonylag hamar megkaptuk, a frissen sültekre kellett inkább tovább várni. Egy kis „nem a várt íz” gondon kívül az ebéd mindenkinek ízlett, szerintem a hely jól vizsgázott. Bár a fizetések után volt némi kis elszámolási gond, de ezt is megoldottuk. Ezután beültünk a jó meleg autókba és nekiindultunk Martonvásár felé. Itt a csapat újra „összeszedése után” megnéztük az Óvoda múzeumot, ahol előbújt a bennünk rejlő gyermek. Még játszottunk is a régi játékok közül párral. Volt akinek teljesen új dolgok voltak a múzeum kiállítási tárgyai között, de volt, amire bizony ráismertünk páran, régi óvodai életünkből. http://www.babanet.hu/lazi/orszag/martonvasar/ovoda.htm Kis üldögélés, tere-fere után átsétáltunk a Beethoven Múzeum felé, http://www.utazzitthon.hu/martonvasasr_beethoven_muzeum.html , ám előtte még ittunk egy kis frissítőt, majd megnéztük a kiállítást, mely a Brunszvik Kastély http://hu.wikipedia.org/wiki/Brunszvik-kastély épületében kapott helyet. A kiállítás megtekintése után kicsit még lesétáltunk a tó partjára, pár szó és egy kis pihenő erejéig, majd lassan elkezdett a csapat hazafelé indulni. Úgy érzem, tartalmas és jól sikerült találkozó sikeredett ezen a napon (is). Aki eljött, köszönöm, hogy úgy gondolta, érdemes mindezeket a szépségeket megnézni, megkóstolni a finom étkeket! Remélem, Ti is jól éreztétek magatokat! Viszontlátásra a következő klubos talin! P@nni Résztvevők: Kopi + 2 BenjyPapa + 1 Benjy Vyktor + 1 Phoere + 1 +2 PET + 1 Dano + 1 + 2 Vumenke + 2 Red-cache Pepe + 1 P@nni