Piknik, Szabadszállás,2010. május 1.

2010.05.01

Rygus beszámolója:

Eljött ismét a munka ünnepe, amit mi már előző este nagy izgalommal vártunk. Barátaimmal, Csabával (aki később meg is főzte nekünk), Katával, Brasillal feldaraboltuk az erre az alkalomra elejtett vaddisznót.

Izgatottan vártuk a konvoj megérkezését. Kimentünk együtt a vadászházhoz, ahol már javában rotyogott a pörkölt. Mindenki elfoglalta helyét, kipakolt a kocsijából.

A később érkezők is a megadott koordinálták alapján megtalálták a helyet. A gyerekek gyorsan feltalálták magukat a rendezett udvaron és hamar birtokba is vették a helyszínt. Az udvarnak nem maradt olyan pontja, amit fel ne fedeztek volna.

A felnőttek kíváncsian lesték hogy a pörkölt mikor készül el mert az illata már mindenhol érezhető volt. Egy óra magasságában végre ehettünk. Csaba ismét kitett magáért, nagyon finomra sikeredett a pöri. A szakács dícséretére legyen mondva, a bogrács szinte teljesen kiürült.

Ebéd után jól esett mindenkinek egy kis ejtőzés. Később kezdetét vette a focizás, majd klubtársunk kocsijának hátuljából előkerült egy sárkány is. Eregetés közben, a nem megfelelő szélviszonyok miatt a fán landolt.

Kalandos úton, de végül is sikerült a fáról leszedni. Csaba barátomék a kora délutáni órákban hazamentek és lovaskocsin tértek vissza sokak örömére. Megkocsikáztatták azon klubtársainkat, akik igényelték. Persze a gyerekek sem maradhattak ki ebből, nagyon élvezték a dolgot.

Gyorsan vége lett a napnak legnagyobb bánatunkra. Összeségében nagyon kellemes napot tölthettünk el.