Kirándulás Abonyba, Szolnokra; 2009. szeptember 6.

2009.09.06

Szervusztok!

Köszönöm, hogy eljöttetek a talira! Nem gondoltam, hogy kósza felvetésemre ennyien összejövünk egy ilyen kis kirándulásra. :) Kisebb-nagyobb gyermekek, és felnőtteknek látszó gyermekek! :)) A legfiatalabb talizó 8 hetes! :) Totoék csemetéje. Örülök, hogy Renault Clubos barátaink is velünk tartottak.

A találkozóra Budapest felől, illetve Nyugatabbról indulókkal 8-kor találkoztunk a már szinte megszokott találkozási ponton, az M5 kivezetője melletti TESCO parkolójában, az ottani benzinkút közelében. Hamar össze is jöttünk, így nagyjából a tervezett időpontban Laha vezetésével el is tudtunk indulni Abony felé.

Üllő után még két autó csatlakozott a konvojhoz. 9:45 körül meg is érkeztünk a Magán Zoo elé. Ott már jó páran vártak minket a más irányból érkezők közül. Majd befutottak a többiek is. Még "pénzeztünk" egy kicsit, utána bementünk az állatkertbe.

http://www.freeweb.hu/maganzoo/index.php?reference=fooldal

Rövid nézelődés után a kisoroszlánoknál kötöttünk ki. Amennyire jó volt, hogy sokan voltunk együtt, ez valamennyire hátrány volt a simogatásnál. :) Természetesen, rajtunk kívül is voltak még látogatók, akik simogatni szerettek volna. Remélem, azért mindenkinek sikerült megsimogatnia a kisoroszlánokat.

12:30 körül átvonultunk a Lilaakác Étterembe. http://lilaakac.fw.hu/ Ebéd közben a megjelentek P@nni vezérletével ajándékkal kedveskedtek a két szervezőnek,Bigynek és Kopinak! :)

Az ebédet eredetileg 2-re terveztem, de végül is sietnünk kellett, mert Bigy berepült nekünk holmi kis múzeumocskával. ;) De nagyon jó volt. Köszönöm, hogy megtette. Szép nagy kiállítást láthattunk. És az előadó is élvezetesen mesélt. Érdemes volt beiktatni a programba.

A Repülőmúzeum felé 14h körül indultunk el T.J. vezetésével. Hamar oda is értünk. http://repulomuzeum.hu/ (Ide nem mindenki tartott már velünk.)

A Repülőmúzeum megtekintése és az ismertetés meghallgatása után elindultunk hazafelé.

Találkozzunk máskor is! :)

A találkozón megjelentek:
Vyktor +1
Ricardo +1
Mrs Sam +1 +1
P@nni
occi +1 +1
Jankli +1 +3
Bunkó +3
Rickó +1 +1
toto +1 +2
francois +2 +2
Gubi +1 +2
Atesz +0 +1
Bigy +3 +2
Phoere +1 +2
Zolzol +1 +2
Kene80 +1
laha +1 +1
KoAn +1 +1
T.J. +0 +1
Viszol +1 +2
Monk
Vumenke +1 +1
szocsikriszti
Fszabolcs_GT
Mesi
Kopi +2
Tuzi (egykori klubtag)

Renault Clubos barátaink:
Storm +1
Jimmy +1 +1
Hacu +1
Bowril +2
Marcelldzso
ClioRN +1 +1

 Telamon Glass Kft