1. Miskolci Klubdélután - 2004. november 26.

2004.11.26

2004. november 26-án megtartottuk első regionális klubdélutánunkat, amely reménykeltő kezdete lehet a Miskolc és környékén élő klubtagok rendszeres találkozásának.
 
Este öt óra körül fiammal Tamással érkeztünk meg a Városház tér mögötti parkolóba ahol már Zozó várt minket a hideg elől fehér Break-jébe burkolózva. Üdvözlés után már is érkezett jelvény hiányos Limo-jával Baloox és Kata, majd feltűnt a sötétben gyalogosan Bolti, számítva az elfogyasztandó sörökre. Guifater, GUI1 és Zzoli eközben már a Sörházban melegedett.
Nosza mi is bevettük a sörözőt, asztalra került Balooxék MII Limo kisautója és Kata finom sütije.
Még az első sört sem fogyasztottuk el amikor a lelkes kis csapat nagy örömére betoppant a "pesti delegáció": Kriszta, Puru, KoAn és Kopi.
Néhány sör elfogyasztása után Zozó klubtársunk személyes közbenjárásával sikerült vacsorához is jutnuk, ugyanis "technikai okok" miatt ez kétséges volt.
A vacsora és a sörök csúsztatása közben kellemesen ebeszélgettük, jókat nevettünk. 
Egyetértettünk abban, hogy rendszeressé tesszük ezeket az estéket.
A Klubdélután alkalmából emléklappal kedveskedtem a megjelenteknek, amelyet mellékeltem.
 
Az 1. Miskolci Regionális Klubdélutánon résztvettek:
 
1. BonBer (149)
2. GUIFATER (268)
3. GUI1 
4. Zozó (271)
5. zzoli (161)
6. Bolti (224)
7. baloox és Kata (248)
8. Kopi (0)
9. KoAn (39)
10.Puru és Kriszta (27)